Tóth Krisztina: MENÜETT
A burkolatokon túl, a faáruk
mögött találja őket, a sarokban,
mondta a barkácsáruházban
a férfi, amikor az ajtókat kerestem.
Úristen, mennyi! Lemez, műanyag, fa.
Kezemben alaprajzzal toporogtam,
két jobbos és egy balos kellett volna,
kettőtíz magas, tokkal együtt.
Két jobbos és egy balos. Innen
lépek be otthon a fürdőszobába,
próbálgattam az alaprajzot nézve,
merre nyílnak a mindenféle ajtók.
Két jobbos és egy balos. A láthatatlan
kilincset fogva bementem, kiléptem,
mint aki épp egy menüettet táncol,
változó szellempartnerekkel.
Két jobbos, egy balos. Hogy is van?
Vagy két balos, egy jobbos? Honnan nézzük?
Hol is a fürdő? Ez egy deszkafészer!
És nem mindegy, hogy jobb- vagy balkezes vagy.
Itt a zsanér, akkor ez erre nyílik,
táncoltam tovább a menüettet,
ez meg a kilincs, itt megyek be:
többen megnézték, ahogy forgolódom.
És a szellemek kézről kézre adtak,
az áttetsző sor soha nem fogyott el,
balos és jobbos, kilépek, belépek,
az életem hevenyészett alaprajz.
Vagy romhalmaz inkább?
A falakat mind kiverték,
de hamarosan állnak majd az újak.
Át kell gondolni, hogy mi hova nyílik.
Jött az a férfi a targoncával,
aki megmondta, hol vannak az ajtók,
de nem néztem fel, fogtam a papírom,
és úgy éreztem, ki kellene lépni.
Élet és Irodalom, VERS – LXIX. évfolyam, 8. szám, 2025. február 21.
