Örökbefogadás – Összefonódó életutak: Hello Szülő Roadshow Tóth Krisztinával Budapesten

Örökbefogadás – Összefonódó életutak: Hello Szülő Roadshow Tóth Krisztinával Budapesten

2025 áprilisában Budapesten kerül sor az ingyenes Hello Szülő Roadshow következő állomására.

Az esemény középpontjában az örökbefogadás témája áll, ahol szakértők és érintettek osztják meg tapasztalataikat és gondolataikat.
Találkozzunk április 1-én, Budapesten, a CEU Nádor Event Center-ben!

Dr. Kádár Annamária pszichológus, egyetemi docens, munkapszichológus és örökbefogadó szülő.
Előadásában szó lesz arról, mikor és hogyan mondjuk meg egy gyermeknek, hogy örökbe fogadtuk?
Hogyan beszélgethetünk az életkor függvényében erről a témáról a gyermekünkkel? Eloszlatja a témával kapcsolatos sztereotípiákat és tévhiteket és megvizsgáljuk, hogy hogyan beszélhetünk őszintén, szabadon erről a témáról szülőként.
„A vágyaink nem mindig akkor és nem mindig abban a formában teljesülnek, ahogy szeretnénk. Van, amikor teljesen más teljesül, mint amire vágytunk. Van, amikor csak vágyakozunk, és soha nem válik valóra a kívánság. De van olyan is, amikor még szebbet, jobbat kapunk, mint amit akartunk.”

A 18:00 órakor kezdődő előadást kerekasztal-beszélgetés követi, amiben meghívott vendégeink személyes történeteket, tapasztalatokat osztanak meg a közönséggel az örökbefogadás folyamatáról, kihívásairól és szépségeiről.
PROGRAM
17:30-18:00: Érkezés, regisztráció
18:00-18:30: Dr. Kádár Annamária előadása: Szívemből születtél
18:30-19:30: Kerekasztal-beszélgetés
-Dr. Kádár Annamária, pszichológus, egyetemi docens, szervezet és munkapszichológus
-Tóth Kriszta, író, költő, műfordító
-Szabó Hédi, Youtuber, influenszer
-Moderátor: Dr. Holló Márta, kommunikációs igazgató, Magyar Telekom
19:30-20:00: Kötetlen beszélgetés, tapasztalatcsere

Az eseményen az Edisonplatform budapesti partnerszervezetei is bemutatkoznak, és várják a programjaik iránt érdeklődőket.
Az eseményen való részvétel ingyenes, de regisztrációhoz kötött!
Felhívjuk figyelmedet, hogy a helyszín korlátozott befogadóképességű, ezért mindenképp regisztrálj március 31-ig, hogy biztosítva legyen a helyed!