A mese – amelyet a valóság ihletett meg –, tulajdonképpen három történet összefonódásából varázsolja el hallgatóját, és csodálatosan mutatja be egy örökbefogadott kislány útját az identitáskeresése folyamatában.
Ezt az ezer színű csodatörténetet zseniális érzékenységgel az
Aranyszamár Bábszínház vitte színre Markó Róbert rendezésében. Szeretettel invitálunk, hogy december 10-én tartsatok velünk. A részvétel ingyenes, a regisztrációs linket a komment szekcióban találjátok. 150 nézőt tudunk vendégül látni a színházterem befogadóképessége alapján.
Régóta szerettük volna megajándékozni a közösséget – kis és felnőtt örökbefogadottakat, örökbefogadókat, örökbefogadás iránt érdeklődőket, a gyermekeinket oktató pedagógusokat – egy olyan kulturális eseménnyel, amelynek missziónkhoz kötődő valódi, mély tartalma van és személetesen mutatja be azt az irányt, amelynek mentén mi magunk is tevékenykedünk. Hisszük, hogy sikerült az egyik legnagyszerűbb előadást kiválasztanunk. Hisszük azt is, hogy – ahogyan mi magunk is így voltunk vele – a nézők gazdag, mély gondolatokkal fognak hazatérni az előadásról és még több héttel később is élénken peregnek le a képek vissza-visszagondolva rá. Hisszük, hogy aki velünk tart, nem kérdőjelezi meg soha a jövőben a gyökérkeresés elengedhetetlen nélkülözhetetlenségét.
Egy nagyon átfogó kritikát olvashattok a könyvről, megerősítve az itt olvasottakat: a valaha legszebb egyik mese, amit volt szerencsénk olvasni.