Tóth Krisztina az egyik olyan kortárs magyar szerző, akinek a versei és novellái (pl. Az Idő, idő, idő; A lélek meg a test; a Tímár Zsófi muskátlija; a Nagy vonalakban a nőiségről; a Világadapter) gyakran kerülnek be az irodalomterápiás csoportok munkájába a beszélgetések, olvasás- és írásgyakorlatok kiindulópontjaként. A Szeleknek fordít című új kötete is számos olyan verset tartalmaz, amely az irodalomterápia önismereti és egzisztenciális kérdéseire irányítja a figyelmünket.
A kötet címe Tóth Krisztina egyik haikujából származik: „Éjjeli nyárfa,/álmaim jeltolmácsa,/szeleknek fordít.” A nyárfa mint jeltolmács a belső tartalmakat, az álmokat a természet nyelvén közvetíti. Valahogy így működik az irodalmi szövegek irodalomterápiás felhasználása is. Belső, metaforikus tartalmakat alakítunk szavakká. A vers vagy prózai szöveg olvasóra tett személyes hatása pedig fontos személyes belátásokhoz vezet, a szavak iránytűként hatnak a saját érzelmi tartalmakkal végzett munkában, új utakat nyitnak, segítenek megvizsgálni és újrakezdeni az életünket, segítik az új helykeresést, új perspektívákat adnak a járatlan utakkal való ismerkedéshez, s hozzásegítenek, hogy adekvát válaszokat találjunk a „Mi legyen az életünkkel?” kérdésre – ahogyan a kötet nyitó verse is felveti.