Hírek

"A néni a zöldséges felől jött, kezében vászon szatyorral. Óvatosan átkelt a zebrán, aztán elindult felfelé a lejtős utcán. Ekkor pillantotta meg az oldalára fordult varjút. Először azt hitte, igazi. Közelebb ment. Látta, hogy nem mozdul. Lehajolt hozzá. Még sose találkozott ilyennel, nem tudta, hogy az erkélyekre szoktak varjakat ültetni."

Egy eladó ház története váratlanul fordul át családi hagyatékká. A diófa a helyhez kötődő emlékek hordozójává válik: régi döntéseket, eltűnt kapcsolatokat és megőrizhető értékeket idéz. Az epizód arról szól, hogy a hosszú távú gondolkodás néha egyetlen kérdésnél kezdődik: mit őriz meg egy hely belőlünk?

"Közeledett az első adventi hétvége. András csak téblábolt az üres lakásban. Elrendezte a nappaliban a díszpárnákat. Talán ki is kellett volna mosni őket, de fogalma sem volt, hány fokon kell. Ezeket mindig a felesége intézte. Évente kétszer, karácsony és húsvét előtt kimosta a díszpárnák huzatát és a függönyöket. A párnákon András még érezte a hajának illatát. Az utolsó időszakban, mielőtt visszavitte a kórházba, Kati mindig a kanapén feküdt, hogy ne legyen olyan egyedül hátul, a hálóban. A gyerekek hetente kétszer jöttek, a maradék időben Andrásnak kellett mindent intézni. Megemelni könnyen megemelt a felségét, mert már negyven kiló alatt volt, inkább a tehetetlenségtől szenvedett."(A novella a 2025-ös Nők Lapja Adventben jelent meg.)

"Láttam a halálom. Ment az alkonyatban. Semmi különös nem volt rajta: se karkötő, se tetkó. Messziről láttam, ahogy megy a lejtőn. Lassan haladt, és rögtön tudtam, hogy ő az."Élet és Irodalom; VERS - LXIX. évfolyam, 44. szám, 2025. október 31.