A BESZÉLGETÉS FONALA

A BESZÉLGETÉS FONALA

Tóth ​Krisztina második verseskötetének nemcsak találó, egyenesen önjellemző erejű a címe. Versei ugyanis rendre töredékek, „fonalak” egy beszélgetésből, elszakadó, majd újra és újra felvehető, továbbvivő fonalak. A beszélgetés pedig igazi párbeszéd. Csak látszólag monológok, szomorú, fanyar vagy éppen groteszk magánbeszédek ezek a versek, valójában mindenkor egy párbeszéd egyik felét adják, olyan felet, amely – hiányaival – kirajzolja, megtestesíti a válaszokat, a rá vonatkozó kérdéseket, a „másik” fél reakcióit is. Mondandó, üzenet, „hír” nemigen szerepel így e költeményekben: ezeket csak az elképzelendő válaszokkal együtt sugallhatják a versek, amelyek éppen e sajátos felépítésük miatt tűnnek igazán dialogikus jellegű, ha úgy tetszik hermeneutikai költeményeknek (Fogadjunk
Prizma
De fato
Másik tenger
Filmkockák
Zuhog
A korai hajnali órákról
A megfoghatatlanról
A beszélgetés fonala stb.). Ez a hermeneutikai versszerkesztés azonban meglehetősen rejtett, „szöveg mögötti” sajátossága Tóth Krisztina lírájának. A felszín egyszerűnek, néha szinte konzervatívan hagyományosnak látszik: apró látványelemek egymásmellettisége, hangulatok sorjáztatása, finoman kidolgozott kis képek szekvenciája szinte minden költemény, ráadásul e lírai futamokban sok a primér érzelem.

Magyar Írószövetség / Belvárosi Könyvkiadó, 1994
Visszhang

Schein Gábor: A beszélgetés fonala, Kortárs 1995/9.
Tandori Dezső: A beszélgetés fonala, Élet és Irodalom, 1996. július 5.

Ajánlás

„E líra vitathatatlan egyediségét leginkább talán a simára munkált versfelület, a dallamvezetés kifogástalansága, a versszak és versmondat gyakori egybeesése mögött kifejlő gondolati ívek megtörésében lehet megragadni.” Juhász Emese: A beszélgetés fonala, Jelenkor 1995/5