TÓTH KRISZTINA: BABZSÁK

A vers az Élet és Irodalom február 28-i számában jelent meg.
Rendeltem százliternyi tölteléket.
A kis golyók rugalmassága csökken,
ahogy egymással folyton összeérnek
és megtörnek, mint a sejtek a bőrben.
Egyszer csak lent ültem már a földön
sajgó derékkel, pár tömött év után,
és azt gondoltam, ezt most még újratöltöm,
feszesítek a hasas, bő ruhán.
Három nap múlva meg is jött csomagban.
Figyelmeztettek, hogy kell majd valaki,
aki segít, hogy mellé ne folyassam,
a babzsák száját végig tartani.
Biztos nehéz, de mégse lehetetlen.
Lejött velem a fiam a garázsba,
és amíg én a huzatot leszedtem,
a töltelékről a madzagot levágta.
Vagy két órán át küzdöttünk, hiába.
Nagyon figyeltünk, mégse működött,
repült a műhó, alig jutott a zsákba,
szétterült lassan, mint a színházi köd.
Aztán lassacskán csak meglett a babzsák.
Aznap volt a huszadik szülinapja:
a fiam ingerülten nekilátott,
hogy még a huzatot is visszarakja.
Gyömöszöltük és húzkodtuk, miközben
várták már őt, de félúton megállt,
nyomorgattam az oldalát és nyögtem,
de a babzsák csak nem hagyta magát.
Végül neki már indulnia kellett,
üzent is később, hogy rendben odaért,
míg én a tömött huzatot törölgettem,
ahogy húsz éve a nővérek a vért.