Tóth Krisztina: JÁTÉKPÉNZ
A WMN Karcokban a legnépszerűbb íróktól olvashattok arról, milyennek látják a világot, amelyben élünk, és milyenek vagyunk mi magunk ebben a világban. Nevetés és fájdalom, líra és irónia, mese és fekete humor – felkavaró képek és gondolatok hétről hétre. Felkészültetek? Akkor gyerünk!
„Pár perc múlva már be is kanyarodtunk a faluba. Ott csillogott előttünk a tenger, olyan kéken, mintha nem is igazi lenne. Az étterem előtt nem találtunk üres parkolóhelyet. Kétszer is körbementünk, hátha kiáll valaki, de teltház volt. Hangos turistákkal volt tömve a terasz. Zoli megvonta a vállát, hogy nem érdekes, nem fogunk ezzel vacakolni, beáll oda szembe, a fizetősbe. Közben bejött egy hívása egy klienstől, hogy rossz a kazán. Erre ő rávágta, hogy éppen szabadságon van, de a végén csak elkezdte magyarázni a nőnek, hogy nézze meg a kijelzőn az ikonokat. Szerdán még működött, hümmögte. Az lehet a baj, hogy nem küldi a termosztát a jelet, folytatta, talán lemerült benne az elem. Amikor végre letette, kérdeztem, hogy ki az isten akar ilyenkor befűteni, és nem hiszem el, hogy ez ennyire sürgős. Erre azt válaszolta, hogy a múlt héten tisztította a kazánjukat, ilyenkor muszáj felvenni a telefont. Ebből tudhatják, hogy benne meg lehet bízni, és így majd máskor is őt hívják. Különben nekem is mindig felvette, ha nap közben kerestem. Ha nem tudta, mert nagyon dolgozott, akkor visszahívott.”
