Vissza kell térnünk valami egyszerűbb, puritánabb élethez

Vissza kell térnünk valami egyszerűbb, puritánabb élethez

„A pokol – az a Többiek” – írta Jean-Paul Sartre. Tóth Krisztina Fehér farkas című, új novelláskötetét olvasva azonban erős a gyanúnk, hogy a francia filozófus tévedett, a pokol mi magunk vagyunk. A létezésre vonatkozó kérdés így nem az értelmének meglétét vagy hiányát célozza, hanem szükségszerű kegyetlenségének fokát firtatja. Ne a kénköves pokolra gondoljunk persze, hiszen minden teátrális túlzás idegen Tóth Krisztina prózájától. Bár az incesztustól a gyilkosságig válogatott borzalmak sejlenek fel a szövegben, az igazi rettenet mégis a hétköznapok jelentéktelennek látszó történései mélyén megbúvó kilátástalanság.

Ficsor Benedek interjúja a Magyar Hang-on Tóth Krisztinával, a Libri Irodalmi Díj egyik döntősével.

 

“A Fehér farkas válogatás az utóbbi nyolc-tíz év anyagából. A komorabb hangvétel és a sötét tónus talán a tematikából adódik. A történetek középpontjában az erőszak, az abúzus, a titkokkal terhes múlt áll. Nálam ezek visszatérő témák, és az ezt megelőző Párducpompa című kötetet sem mondanám felhőtlennek, vagy, mondjuk, a tíz évvel ezelőtti Pixel-t sem, de kétségtelen, hogy ebben a könyvben olyan szövegek sorakoznak, amelyekben nincs feloldozás. Ez talán abból a tapasztalatból adódik, hogy így, ötven felett, én is kezdem elveszteni eddigi naivitásomat. Nem, a titkok nem derülnek ki, az igazság nem győz, a jó nem nyeri el méltó jutalmát, ahogyan a rossz sem a büntetését. Hogy ezzel együtt kell élni, úgy kell belakni ezt a világot a maradék időre, hogy nincs igazságtétel, nincs egyensúly. Az egyetlen cél a méltóság megőrzése lehet, azt hiszem.”

(Tóth Krisztina)