Tóth Krisztina: VATERA

Tóth Krisztina: VATERA
Babát kerestem, eladó babát.
Egy játék babát a régi helyett,
karácsonyra a kislányomnak egy
olyat, mint amit egyszer elhagyott.

Azt írtam be, hogy használt, ép baba,
és reméltem, hogy annyiféle közt
találok ugyanolyat, mint másik,
és új ruhában neki adhatom.

Erre egy testet dobott fel a gép:
jóval nagyobbat, mint a kisdedé.
Rám nézett pont, a múltból jött elő,
és azt kérte, hogy vigyék innen el.

Én Istenem, hát hogy került ide?
Hol van a kisded, nem ezt akarom,
nem ezt a kétrét hajtott meggyötörtet,
de a képernyőn ő jött most elém.

Én licitáltam, de más leütötte
azt a rémült gyereklányarcú
százharminc magas guminőt, aki
fehér térdzoknit és szandált viselt.

Cserélhető szemszínnel, háromféle
hajszínnel, három testnyílással
hirdették, folyadék is a dobozban,
hüvelye tizenöt centiméter.

A folyadék a tisztításra szolgál.
Valaki azóta már kifizette,
elszállították, lesz majd neki apja,
diszkrét csomagban viszi a futár.

Szerettem volna elhozni a testet,
hogy abban a hosszúkás dobozban
valahol méltón eltemessem,
mielőtt télen csonttá fagy a föld.

Papírkoporsó, benne a gyerekkor,
kotortam volna avart is fölé,
hogy végre elnyugodjon, aminek kell,
de sokat kértek érte, túl sokat.

Folyton feltűnik valahol egy arc, hogy
hasonlítson egy másik, elveszettre,
de ha szólítom, elsüllyed megint,
és sírni kezd, ha mégse keresem.

Mindig hiányzik hozzá egy kevés.
Hányszor hallottam apámtól: terád
az Isten pénze nem elég. De hol van,
hol az az Isten, és mennyi az elég?