Tóth Krisztina: HAJNALI HAVAZÁS
Hajnalban, mikor mások
épp csak ébredni szoktak,
köpenyt letéve várod,
hogy virradjon a holnap,
az ablakon kinézel
a még homályos kertre,
és látod, hogy a hóban
egy vers van eltemetve,
egy vers csillog a fagyban
kicsit már összelépve,
egy angyal írta éjjel
a földre, nem az égre,
egy vers van, lábnyomokból:
mind, akik átsiettek
a jeges udvaron, mind
sorai már e versnek,
hová tűnt ez az év is,
elszállt, akár az angyal,
de ez a vers a hóban
ott ragyog és vigasztal,
lassan jön fel a Nap kint,
fejed ablaknak döntöd,
nézd csak, még ott a Hold is,
törékeny, kék üveggömb,
csend van és hull a hó kint,
percnyi nyugalom végre,
fáradt arcodon ott van
az angyal érintése.
