TÓTH KRISZTINA AZ ERZSÉBETVÁROSI IRODALMI ÖSZTÖNDÍJ EGYIK GYŐZTESE

TÓTH KRISZTINA AZ ERZSÉBETVÁROSI IRODALMI ÖSZTÖNDÍJ EGYIK GYŐZTESE
Több, mint harminc éve publikálok és több, mint harminc könyvem jelent meg. Ezek között van verseskötet, novelláskötet, regény, mesekönyv, gyerekvers- kötet is. Írtam dalszövegeket, színdarabokat, képregény-szöveget, reklámszöveget- szinte minden műfajban próbálkoztam. Elégedettnek mondhatom magam, hiszen az a munkám, amit a legjobban szeretek csinálni.

Van két gyerekem, a gyerekeknek írt meséimet és a gyerekverseket ők ihlették. Francia és angol nyelvből fordítok, és állítólag elég jól főzök. (Nem egyszerre.)
Történeteket találok ki, szereplőket, helyzeteket keltek életre, és ezzel keresem a kenyeremet. Nem volt igazuk a felnőtteknek, akik gyerekkoromban folyton arra figyelmeztettek, hogy mindig csak az igazat szabad mondani, nem illik kitalált történetekkel traktálni a társainkat. Dehogynem! Én magam igyekszem nem elkövetni ezt a szülői hibát, saját gyerekeim zavarba ejtő kreativitással hazudnak.

Amikor annak idején az óvodából hazaérkezve elmeséltem, hogy azért sántítok, mert egy elefánt rálépett az erdőben a lábamra, és aztán le is írtam részletesen az esetet, akkor én író voltam, csak nem tudtam róla. A felnőtt világ nehezen viseli az írókat: gyerekben pláne… Az író semmi mást nem tesz, mint ezeket a kitalált történeteket csiszolgatja, és közben igyekszik megteremteni maga körül azt a nyugalmat, ami a töprengéshez szükséges.

Sokáig úgy gondoltam, ezt a nyugalmat majd egy másik szakma segítségével teremthetem meg. Szobrászként végeztem, utána az ELTE Bölcsészettudományi Karán tanultam tovább. Tanár szakos voltam ugyan, de hosszabb ideig sohasem tanítottam középiskolában, kreatív írás kurzust viszont többször is vezettem, nagy sikerrel és örömmel.

Tizenöt éven keresztül ólomüveg ablakok készítéséből éltem, ez volt a pénzkereső munkám. Emellett nagyszerűen lehetett gondolkodni, fejben dolgozni a szövegeken. A műhelyt három évvel ezelőtt felszámoltam, már csak az írás maradt. Alapvetően ez sem sokban különbözik az ólomüveg készítéstől: az ember apró darabkákat csiszolgat össze és illesztget egymáshoz, folyamatosan mérlegelve, hogy a végé vajon milyen lesz az összhatás. Ebben az időszakban egy regényen dolgozom, kisebb-nagyobb szünetekkel. A járványhelyzet mindnyájunkat megvisel, én is érzem a hatásait. Legutóbbi gyerekkönyvemben, a Járványmesében éppen erről az időszakról írtam, hogy a kislányom kicsit jobban megérthesse, mit is élünk át mostanság. Nem tudom, mi vár az irodalomra, az írókra, mi vár a nyomtatott könyvre, de én már nem tudok, nem is szeretnék változtatni azon meggyőződésemen, hogy az irodalom nem csak segít élni, hanem egyenesen maga az élet, hogy írni muszáj, mint ahogy olvasni, lélegezni, szeretni is.