TÓTH KRISZTINA: Álmos vagy?

TÓTH KRISZTINA: Álmos vagy?
Elfáradtál? – kérdezte az írót a felesége.
Tizenegyre tervezték az álomvetítést. Nem örült volna, ha a férje már most, tíz előtt elalszik, de a biztonság kedvéért beállította az álomszkennert. Elővette a pizsamát, amelyet nyilvános alváshoz használtak, és megágyazott az erre a célra választott ágyneművel. Ügyelni kellett a részletekre: a stylist figyelmeztette őket, hogy egy sötét színű vagy netán peppa-malacos ágynemű megosztó lehet. Olyan ágyban kell aludniuk, amely kifejezi a magyar többség alvási szokásait, mindazonáltal jelzi a külvilág felé, hogy az író nem közönséges ember, hanem művész, aki lakókörnyezetében is ugyanaz a visszafogott igényesség jellemez, mint az írásaiban. Mindezeket figyelembe vége egy szürke, geometrikus mintás ágynemű mellett döntöttek, szokatlan, zöld lepedővel. A zöld a természetességre utal – magyarázta a stylist, aki a feleségnek egy térd fölötti, csónakkivágású hálóinget javasolt, amelyet alul diszkrét csipke szegélyezett. A nyilvános alváshoz használt helyiséget pasztellszínű párnákkal és családi fotókkal díszítették, az ágy elé pedig puha báránybőröket terítettek, jelzendő, hogy az erotika sem veszett ki teljesen az életükből.

A stylist szeretett volna még az ágy fölé egy trófeát, hogy képileg megidézze a férfias energiákat is, de a feleség közölte, hogy még kamuból sem szeretne döglött állat alatt aludni, úgyhogy a férfias energiákat jobb híján egy fallikus, komódra helyezett lávalámpa jelképezte.

Négy hónappal ezelőtt csatlakoztak a Massachusetts Institute of Technology nemzetközi önkéntes programjához, amelyben nyilvánosan, online streamelve lehetett álmodni. Az író sokat álmodott és szerette az álmait. Korábban, amikor még dolgozott, használta is őket a novelláihoz. Az utóbbi években irodalmi műveket már egyáltalán nem írt, de az online tevékenység hozott annyi hasznot, hogy erre már nem is érzett késztetést.

Most tényleg álmos volt. Szívesen leheveredett volna az igazi ágyában, a saját pizsamáját felvéve, de a felesége szigorú pillantásából megértette, hogy az alvás immár nem szabad tevékenység, hanem munka, amelynek elvégzésére szerződés kötelezi őket. Felöltötte hát az elöl gombos pizsamát, amilyet civilben sohasem viselt volna, mert hason aludt, és nyomták a kemény kis gombok, de ami a stylist szerint konzervatív megállapodottságot sugároz, és az ágy szélére csúsztatta a karját, hogy a felesége felcsatolhassa rá az érzékelő kesztyűt. Két tappancsot a halántékára is ragasztott, innen a hipnagógia szakaszában elektródák közvetítették az agyában keletkező jeleket.

Az első két hónapban, amikor több ezer önkéntessel együtt csak simán tesztelték Githubon nevű szoftvert, a médiavisszhang nem váltotta be az előzetes reményeket: a követők száma alig pár ezerrel nőtt. Mivel a MIT oldalán számos nemzetközi híresség álmodott online, nehéz volt az embereket rávenni, hogy az írót a saját oldalán figyeljék élőben, amint alszik. Egy könyvkereskedelmi cég azonban, amelyik üzleti lehetőséget látott az álomszkennerben, megvásárolta a szoftver továbbfejlesztett változatát. Ez az új verzió már azt is lehetővé tette, hogy az olvasók ne csak kommenteljék az álomképeket, hanem- egy admin és egy álomlaboros szakember segítségével módosíthassák is az álomfolyamatot.

Az interaktív álom belejelentése után már rögtön másnap huszonnégy ezren iratkoztak fel, hogy befolyásolhassák az író álmait. A legtöbben azt szerették volna, ha erotikusakat álmodik, főleg, mert az álomfolyamatból nem lehetett kizárni az explicit pornográf tartalmakat sem. Az olvasók egy kisebb csoportja szívesen látott volna erőszakos jeleneteket is, menekülést, üldözést, verekedést, egy még ennél is kisebb, de azért nem elhanyagolható csoport, mintegy háromezer ötszáz huszonhét olvasó pedig ételeket és kisállatokat kívánt volna becsempészni az író álmába.

Az álomstimulációra és ingerkeltésre a labor munkatársa többféle módszert alkalmazott. A hipnagógia és a mélyalvás közötti szakaszban ismétlődő szósorokat játszott be az író fülébe, miközben különféle illatokat permetezett a légtérbe. Mindeközben az író feleségének alvást kellett szimulálnia, arcán a boldog házasokra jellemző harmóniával, féloldalt kissé hitvese felé fordulva a párnán.

A csütörtöki feliratkozók száma rekordot döntött, mivel a meghirdetett „indián nyár” program szerint az író aznap éjjel szerelmeseket álmodott volna. A levegőt vagina illatú parfümmel fújták tele, az író fölébe egy rejtett fülhallgatón keresztül szexuálisan ingerlő tartalmú üzeneteket suttogott egy női hang, a lepedőt pedig az ágybetétbe rejtett elektromos szálakkal rezegtették. A feliratkozók feszülten várták a kibontakozó jeleneteket. Éjfék körül az álomszkenner már határozott körvonalú képeket mutatott. Az író álmában felkelt, kigombolta a pizsamáját, és valamit megmarkolt. Sokan reménykedtek, hogy talán végre ölni fog, vagy valami erotikus játékra készül, de nem. Az asztalához ment, papírt vett elő.

Mit művel?! – háborogtak a kommentelők.

Az álomlaboros gyorsan felerősítette a rejtett suttogást. Fél egykor még mindig nem történt semmi, a követők elégedetlenkedtek. Az író álmában félmeztelenül ült a saját, igazi asztalánál, és írt. Méghozzá kézzel! Hosszan, nyögdécselve, élvezettel. Órákon át. De ezt már csak a legkitartóbb követők nézték élőben, mert valójában semmi érdekes nem volt benne.

(A novella a Nők Lapja október 28-i számában jelent meg.)