Tóth Krisztina: A világból…

Tóth Krisztina: A világból…
(népdal-variáció)

A világból elindulni
akkor kell,
ha két álom felhője közt
a hold kel.

Hátrahagyni mindent, ami
fájdalom,
nincsen örök falevél
az ágakon.

Nekivágni, ha a világ
túl hideg,
útra kelni, nem köszönni
senkinek.

Megnézni, a vizek mélyén
mi ragyog,
tó tükrétől nem kérdezni,
ki vagyok.

Odamenni, hol a hegyek
fénylenek,
hogyha lenni elfáradtam,
mért legyek?

Napkeltéig át is érek,
ne sírj hát,
a világból elmegyek én
mezítláb.