Pierre-Augustin Caron de Beaumarchais: Figaro házassága avagy Egy nap bolondság

Nők, nők, nők! Esendő, csalfa teremtmények… Nincs állat a teremtésben, mely megtagadhatná ösztöneit; hajlamaitok szerint ti hűtlenségre lennétek ítélve? Nekem makacsul nemet mondott, amikor unszoltam a grófné előtt, de mihelyt hűséget fogadott, még ott, a ceremónia alatt… Álnok hitszegő! Hogy mosolygott, mikor a levelet olvasta, én meg mint egy hülye… Hát nem, gróf úr, azt lesheti, hogy a magáé lesz; nem lesz a magáé!… Azért, mert főnemes, mindjárt lángésznek is képzeli magát? Nemesi cím, vagyon, rang, pozíció: ezektől van úgy eltelve? Ugyan mit tett értük? Csak megszületett, aztán már a kisujját sem kellett mozdítania. Egyébként viszont ugyanolyan közönséges ember, mint bárki más! Ellenben nekem, hogy a franc esne belé, nekem, aki olyan mélyről jöttem, már a puszta megélhetéshez is annyi okosságra, előrelátásra volt szükségem, hogy azzal száz évig is el lehetne kormányozni egész Spanyolországot. Velem akar kikezdeni? Valaki jön… Susana?… Nem, senki. – Sötét az éjszaka, mint a pokol, és én itt állok, és játszom a férjek ostoba szerepét, pedig még csak félig vagyok az!

1999 - Filum Kiadó