Nem tudok sok fogódzót felmutatni az olvasónak

Nem tudok sok fogódzót felmutatni az olvasónak

Tóth Krisztina legújabb novelláskötetében, a Fehér farkas-ban nehéz feladat elé állítja az olvasót: szembe kell néznie azzal, hogy a tanult és öröklött mintákkal nem oldhatók fel a traumák. – Interjú Tóth Krisztinával a Literán. Az íróval Szekeres Dóra beszélgetett.

“Ha sorra vesszük a prózai köteteidet, akkor szerintem a Fehér farkas a legkomorabb könyved, annak ellenére, hogy vannak benne humoros részek, a második novella pedig egyenesen groteszk. Pont emiatt a kezdet miatt lepett meg, hogy utána viszont sorjáznak a kötetben a kilátástalan történetek. A fülszöveg úgy fogalmaz, hogy „katartikusak” ezek a novellák, de én éppen ellenkezőleg éreztem: szerintem itt nincs katarzis, mert nincsenek magyarázatok. Ahogy nincs számonkérés, feloldás és feloldozás, megbocsátás és bocsánatkérés sem.

Így van. Bizonyos értelemben ez szerzői szándékom is volt: ez a könyv azt üzeni, hogy nincs megtisztulás, nincs megoldás a történtekre, csak sötétség van. Szerintem íróilag könnyebb kivezetni az olvasókat a sötétségből és megmutatni a kijáratot. Én inkább akartam rámutatni a legmélyebb sötétségre, megmutatni, hogy az alagút nem is alagút, nincs kijárata. Pedig az ellenkezője annyival egyszerűbb volna… Csak annyit kellene mutatni, hogy ott a fény. Ám ez valahogy azt sugallaná, hogy rend van a világban, és ez nem igaz. Szerintem belül mindenki meg tudja találni a rendet, és hosszú munkával helyre tudja tenni a saját történeteit, de ez társadalmilag nem történik meg.”

A teljes interjú itt olvasható.