Bemutatkozás

 

  Tóth Krisztina az egyik legismertebb és legolvasottabb magyar szerző, munkáját számos irodalmi díjjal ismerték el. Verset, prózát, színpadi műveket és gyerekkönyveket egyaránt ír.

1967-ban született. Szobrászatot, majd irodalmat tanult, egyetemi évei alatt két évet Párizsban töltött.
Budapesten él. Francia költészetet fordít, kreatív írást tanít. Tíz verseskötete és nyolc prózakötete jelent meg. Műveit több mint tizenöt nyelvre fordították, regényei és novellái olvashatóak többek között német, francia, lengyel, finn, svéd cseh és spanyol nyelven is.

A gyerekirodalomban szokatlan témájú, humoros hangvételű, a tabutémákat könnyedén feldolgozó műveivel hívta fel magára a figyelmet. Az Anyát megoperálták című könyve kisiskolásoknak mondja el, mi is az a daganatos betegség, az Orrfújós mese főszereplője pedig két fika, akik egy orr jobb és bal oldalában laknak. A lány, aki nem beszélt című meséjét saját lányának örökbefogadás-története ihlette.

A Malac és Liba mesesorozat hatalmas siker a gyerekek körében.

Legutóbb Bálnadal címmel jelent meg verseskötete. A majom szeme című regénye a kortárs magyar irodalom megkerülhetetlen alkotása.

(Fotó: Falus Kriszta)